Konyhamalac „tartás” előnyei a háztartásokban

konyhamalac_3 Ön szerint mi késztette az embert a mosogatógép, a mikrohullámú sütő, az automata mosógép, a távszabályzós televízió, vagy éppen az automata kapu és garázsnyitó megalkotására? Pontosan ugyanez késztette a háztartási hulladékörlő vagy hétköznapi nevén a konyhamalac „feltalálását” is, ez pedig a LUSTASÁG. (Forrás: Hajdú Online)

Rengeteg dolgot tudnánk még említeni ezeken kívül is, amelyek kényelmesebbé teszik az életünket. Pontosan ezt a célt szolgálja a konyhamalac is. Érdekes módon, aki egyszer már használt konyhamalacot, az nem szeretne lemondani róla a későbbiekben sem.

Az Egyesült Államokban alkotta meg az első készüléket egy amerikai építész 1927-ben, Magyarországon közel 20 éve van piacon, de ennek ellenére nem sokan hallottak még erről a remek készülékről.

Ez egy olyan profi, konyhában használatos eszköz, mely feladata, hogy az ételmaradékot ledarálja, melyek ezután apró szemcsék formájában leengedhetők lesznek a szennyvízvezetéken keresztül.

Előnye, hogy csökken a konyhában a szerves hulladékok mennyisége, illetve általa megszűnik a hulladékokból eredő kellemetlen szag is. Az előnye nem csak az ételmaradékok

eltüntetésében van, hanem az előkészítés közben keletkezett hulladékok is pillanatok alatt eltüntethetőek vele. A legújabb fejlesztésű Evolution készülékek már minimális zajszinttel működnek és akár nagyobb csirkecsontokkal is megbirkózik.

Különösen hasznos társasházi lakásokban , ahol így kevesebbszer kell lemenni kiüríteni a kukát. A „szerkezetet” a mosogatómedence alá kell beépíteni, ami utólag is megtehető. Viszont ,ha ide kerülne még egy szemetes is, akkor figyelni kell a két termék magassági méretére!

Minden készülék gondozásmentes, használatakor semmiféle karbantartást, ürítést, tisztítást nem igényel.